2012. február 11., szombat

IStura! 2012. február 11. szombat

2012. február 11. szombat

A fagyoskodás gondolata megint megtette a magáét és csak 2 bátor jelentkező tartott ma velem a rövidebb Kalandorok - Monor-Gyömrői utamon. Persze az is lehet, hogy a tervbe vett 11 km nem jelentett kihívást és ezért máshová csatlakoztak idősebb túratársaim. A hideg ellenére mi azért nekivágtunk.

Már az út elején becsúszott egy be nem tervezett program, a monori helytörténeti múzeum vezetője hívott be minket a kiállításra, miközben mi csak az ajtóra kifüggesztett városi térképet böngésztük. Engedtünk a szíves invitálásnak és nem bántuk meg. A pici, de annál tartalmasabb bemutatóról azért nem készült végül is kép, mert annyira belefeledkeztem én is a nézelődésbe, a hímzéstechnika elemezésébe, hogy el is felejtettem. Pedig még a környék mammutásatásairól is volt egy külön kis vitrin. Érdemes betérni!!!

Utunkat a Strázsa hegy felé folytattuk. A pincefalu érdekessége még meglétén kívül, hogy a dűlők és „utcák” nagy része szőlőfajták neveit viseli. Bár van lehetőség minden héten más pince termékébe kóstolni, most nem éltünk a lehetőséggel. Az alig 10 m magas Szt. Orbán kilátó megmászása után gyönyörködtünk a messzi alföldi panorámában, majd gyorsan indultunk is tovább, mert azért a cúg, még ha kicsi is volt, nem javított konfortérzetünkön. Szép látvány volt a havas mező, s még jobb élmény volt a szűz, ropogó hóban menni! Iránymenetben becéloztuk a volt légvédelmi bázist és bevettük! De sok érdekeset nem találtunk, így inkább haladtunk Gyömrő felé, ahol az előzetesen látott Fürdő-tó képei miatt egyáltalán elindultunk erre az útra. S bár kedves helyi lakosok felkészítettek, hogy most ugyan le van eresztve a tó vize, de azért így üresen is sokat ígérő képét mutatta. Nyáron nagyon nagy élet lehet ott, és ezt nem csak a kiszolgáló épületek sora jelezte, hanem a frissen állított „Szerelmesek lakatfala” is, melyen már most számtalan zálogba feltett lakat mutatja népszerűségét. Egy különleges is volt közöttük, lehet nem itt kezdte pályafutását, de valamiért csak oda került. Mi ugyan ott nem hagytunk semmit, de hoztunk sokat, sok élményt és azt a fogadalmat, hogy egy
szép májusi napon, akár Orbán napján, még visszatérünk!
Syringa
2012.02.11-Monor-Gyomro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése