Egy fanatik hétvége a Pilisben.
A történet úgy kezdődött, hogy kinéztem szombatra a pilisszentkereszti fánk fesztiválos túrát és a vasárnapi Búbánat völgyet. A fórumon érdeklődtem, hogy valaki tudna-e szállást biztosítani szombat estére. Pár napon át nem érkezett visszajelzés ez ügyben, de egy másik alternatíva kezdett derengeni a fejemben, s már nem is bántam, hogy nem írt még senki, gondoltam jobb lesz így. Közeledett a hétvége így pénteken még betábláztam magam a munka utánra, egy kis ráhangoló mozgás (foci meccs), majd szurkolás a stadionban, azután irány haza, pakolászás, majd levezetésképp egy Pál Utcai Fiúk koncert. Hogy a koncertről hánykor és hogy értem haza, arról csak hiányos emlékeim vannak… Áldottam is eszem, hogy az ébresztőt, még a buli előtt beállítottam! Bár vissza is aludtam a csörgés lenyomása után, de rohanva minden megvolt (még vizet is forraltam a termoszba), s elértem a 6:47es vonatot Pestre.
A Nyugatiból átgyalogoltam az Árpád híd budai hídfőéig, majd csatlakozva a többiekhez irány Hévvel Pomáz, szerencsére már volt pár ismerős az első közösségi oldalas túrámról. Mivel a dobogókői buszra nem fértünk fel, ezért a társaság elindult gyalog a Holdvilág árokhoz. Én egyik ismerőssel inkább megittam egy kávét, bementem egy boltba vásárolni egy jegeskávét, s két szele tarját, majd a következő busszal kibuszoztunk a csobánkai elágazásig. Onnét gyorsan elértük az árkot, a Domini forrásnál be akartuk várni a többieket, ezért komótosan reggeliztünk. Nem jöttek, útnak indultunk, hátha mégse jönnek be az árokban. A katlanba érve egyre jobban tetszett a környék túratársamnak. Az Y-ágú barlangban egy magányos denevért is lencse végre kaptunk. A holdvilág árok különleges hely a múltja, titokzatossága miatt: Az Y-ágú barlang keletkezésének okaira biztos válasz nincs, kultikus hely volt egyesek szerint, a itt lehetett Árpád temetkezési helye(Y-ágú vagy Weiszlich barlangnál), illetve itt is keresték a Fehéregyházat(ami egyesek szerint a Klissza-dombon van , de nekem egy harmadik verzió szimpatikus, persze nem a székesfehérvári..). Az is biztos, hogy az árok mentén bányász járatokat is találtak, de ez oda nem sorolható. Sashegyi Sándor végzett itt ásatásokat, amit később Szörényi Leventéék folytattak, ami során találtak érdekes leleteket, ami alapján hihettek jobban az elképzelésükben, de olyat nem ami bizonyítékként értékelhető.
Megmásztuk a meteor létrát - amire gyönyörű jégcsapok fagytak -, bár ez nekem a 70 literes hátizsákkal elég rossz szint idővel és érdekes technikával sikerült. Fent megnéztük még az árpád kori szikla formákat, majd útnak indultunk a Szent kút felé. Eddigre már elértem az üzemi hőmérsékletem, így átváltottam a normál túra felszerelésre, azaz pólóra és a napsütésnek hála rövidnadrágra. Menetközben kiderült, hogy a többiek nagyon elmaradtak tőlünk, s mi szerettünk volna fánk fesztiválozni, ezért haladtunk tovább. Szent kútnál rájöttem, hogy én még nem akarok új fényképezőgépet venni, ezért visszavágtattam másfél kilométert, hogy a farönköktől elhozzam az elárvult gépem.
Pilisszentkeresztre érve megpihentünk az elágazásban lévő kocsmánál, majd pár ismerőshöz csatlakozva felkerestük a fánk fesztivál színhelyét. Fánk sajnos nem volt, későbbre ígérték, addig elnéztünk a bazárok felé, és megtekintettük a műsort (musical részletek, népzene, néptánc, fánk evőverseny és hasonlók) a fedett sátorban fröccs és sör mellett. Aztán végre megjött a fánk, amire már nagy és kicsit türelmetlen tömeg várt (fánk fesztivál fánk nélkül????), de jutott mindenkinek, nekünk is jól esett egy kis forralt borral. Még időztünk egy kicsit, aztán az a pár ember, aki ott volt az eredeti csapatból elindultunk a 19 órás buszhoz. Elbúcsúztam tőlük és ráléptem a Pilisszántó felé vezető útra. Gondoltam rá, hogy Pilisszántóra is lenézek ha lesz időm, csak címszavakban egy-két látni való Orosdy kastély, Tézsi kút, Csilag ösvény, sziklaszínház, Boldogasszony kápolna, Pilis keresztje, római kilométer kő, Baross-Jurkovich kúria alatti több szintes pincerendszer. Ami kimondottan érdekelt volna az a rejtélyes keresztes kő, amit a temetőben találtak, s a templomban őriznek egy üveg padló alatt. Hála Pilisszántó polgármesterének (remélem még most is ő regnál), akinek szívügye a város, értékeinek megőrzése és múltjának kutatása, elég sokat olvastam, az első Pálos kolostor kérdéséről. Az elolvasottak alapján, amik régi iratok, papírok utalásaira is támaszkodtak én is úgy vélem, hogy az első Pálos kolostort Szent Özséb nem klastrom pusztán és nem is Pilisszentkereszten alapított, hanem Pilisszántó területén, s talán annak a maradványait fedezhettek fel a temetőben. Sajnos ezeket idő hiányában nem nézhettem meg, de majd bepótlom.
László-kúpja felé vettem az irányt, s a domboldalból még hallotta a fánkfesztiválról a nyolc óra munka, nyolc óra szórakozást Nagy Ferótól. Elég szeles volt a hegy oldala, gondoltam ez a vasárnapra ígért idő előszele, így az éjszakai kilátást csak röviden csodáltam meg. Csináltam pár fényképet és tovább indultam a szerpentineken a Pilis csúcsi elhagyott, egykoron Budapest légvédelmét ellátó katonai támaszponthoz. Figyeltem rá, hogy nehogy leizzadjak, de ne is fázzak, így elég sűrűn változtattam a felső ruházatomon. A fejlámpát alig használtam, mert a csillagok fényénél,s hála a fehér hónak, a sötétséghez ha hozzászokik a szem, jól lehetett látni. A katonai támaszpont előtt (oldalról közelítettem meg) volt egy két kerítés, amin létra vezetett át, de simán meg is kerülhettem. A bázison a beton épületek ugyanúgy megvoltak, csak persze már más állapotban. Látszott hogy mások is gyakran járnak erre a csapásokból, meg a törmelékekből és egyéb elhagyott dolgokból. Megkerestem egy szimpatikus belső termet, amihez több másik termen át lehetett bejutni , és megfelelt az éjszak eltöltéséhez. Látszott az ott hagyott mécsesekből, hogy ez már másoknak is tetszett. Mivel elég szél volt, s könnyen gyűjthető tűzifa sem volt a környéken ezért a tábor tűzezés kimaradt, de tudtam, hogy holnap nem hagyhatom ki. Reméltem, hogy elég felszerelést hoztam éjszakára, de ha mégsem, akkor a vész megoldás az egész éjszakás túra lett volna. Elővettem a polifomot, a matracot, a 3 réteg vastag ruhát, kabátot beöltöztem, bebújtam a hálózsákba és aztán még egy műanyag zsákba is, na meg egy kesztyűbe. Nem tudtam, hogy a hálózsákom mit tud pontosan, mert ajándékba kaptam, és horgászüzletben vették, de a most tesztelt szintén ajándékba kapott hátizsákom nagyon jól vizsgázott az úton. Persze mielőtt lefeküdtem aludni, tettem egy két óvintézkedést, amiről tudtam, hogy valószínű semmit sem érne, ha valaki ártani akar, de azért befeszítettem a legkülső ajtó keretbe egy fa rudat, meg két talált fémdobozt egy másik küszöbre tette, hátha felneszelek, hogyha jön valaki. Azért a késem a közelbe készítettem, a fejlámpát a fejemen hagytam, s álomra hajtottam a fejem. Sajnos nem tudtam mélyen aludni, csak felületesen, így kicsit előbb keltem mint terveztem (2óra felé). A felszerelés jól működött nem fáztam, a műanyag zsák is bevált, bár a felső testem fölé is húzhattam volna egy mindkét végén nyitottat. Össze cuccolás után, s kis meleg tea után (szerencsére 1 nap után is jó volt a termoszban), fél 3 kor útnak indultam.
Végig mentem a Pils tetején a Fekete-kőig- ha már erre jártam most se hagyhattam ki- és megnéztem a következő állomás, Pilisszentlélek éjszakai fényeit. A Pilis-nyergen át lementem a településre, ahol még szinte mindenki az igazak álmát aludta, csak egy helyen égett lámpa, s még csak a kakasok kezdték meg a hajnali műszakjukat (4óra). Megnéztem a szlovák nemzetiségi tájházat, templomot kívülről, majd a pálos kolostor maradványai felé vettem az irányt, onnét pedig a Hirsch-oromhoz. Az éjszakai erdőben sokkal könnyebben találkoztam állatokkal, mondjuk ennek ők tuti nem örülnek. A térkép és a GPS nélkül egyedül bele se vágtam volna ilyen kalandokba. Útközben hogy kicsit felpörgessem magam, s meglegyen a tempó, hallgattam egy kis Roadot, készülve előre a pénteki bulira. „ Túl nagy a por, messze még a cél, de ettől több kell hogy legyőzzél!” Nyomultam, hogy 9re a Búbánatban legyek. „Énekeltem”, és azt is hogy „Nem kell más”, bár kell még valami. Egyedüli túrák néha kellhetnek az embernek, mert itt jobban tud az önmagára figyelni, rendbe tenni a gondolatait, ha szüksége van rá, és az ilyen extrém ötleteit megvalósíthatja. Napfelkeltére terv szerint elértem a Hirsch-ormot, onnét egy csúcs vonulaton folytattam az utam, a zöld jelzésen, s közben hallhattam az ébredő erdő hangjait, a madarakat. (ha már én is énekeltem nekik) Nem haladtam úgy, ahogy szerettem volna, vagy a tempóm lassult már, vagy a távokat mértem fel rosszabbul, így csak 8 felé értem a Búbánat völgy közelébe (meg figyelmetlenség miatt kerültem is kicsit, aminek a végét egy rövidítéssel levágtam, így tuti meg volt egy jó 20as hajnali bemelegítésnek). Találtam egy szimpatikus bozótosabb terepet, ahol volt bőven jó tűzifának való. Jöhettek reggelire a megérdemelt finom falatok. Egy vaddisznó túrásásos, földes területen gyorsan meg is csináltam a tábor tűzet, a császár szalonnát hamar elkezdtem sütni, közben elő befűszereztem, sóztam a tarja szeleteket, vágtam hozzájuk szalonna szeleteket, alufoliába csomagoltam, a krumplit és a hagymát is. A teljes parazsat nem vártam meg, mert a többiek nem sokára elkezdi a túrát, ezért gyorsan parázsra raktam őket, köréjük is húztam és felé is raktam még égésben lévő ágakat. Mikor megsültek összepakoltam, a patakból hozott vízzel gondoskodtam a tűz veszély megszüntetéséről. Mára meg volt a tökéletes menü. Többiek után eredtem, s velük folytattam a napot. A völgy környéke kimondottan szép volt, közben beszélgettünk, majd bementünk Esztergomba a bazilikához és egy kis beülős kajálásra. Sajnos az utóbbi nehezen akart összejönni, ezért mi egy kávé után vissza indult Pestre. A vonaton azért szerencsére volt miből falatozni. Mikor fél tíz felé hazaértem, le is feküdtem, mert eléggé lefárasztott a két éjszaka alatti kb 7-8 órás alvás, kb 60 km lehúzása másfél nap alatt teljes menetfelszereléssel. Jó teszt, jó edzés, jó móka volt!
Következő fanatik megmozdulásig elfog telni egy kis idő, de a terv meg van. A Budai hegységben, illetve a Monolovac környékén akarom saját szememmel is megtekinteni, azokat a dolgokat, amikről annyit olvastam, láttam képeket az Ősbudával kapcsolatban.
Addig is egy Reményik Sándor idézettel búcsúznék, amit út közben olvastam egy kereszten, nagy hatással volt rám akkor:
Fáradtságom adom az esti árnynak,
Szívemet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek.
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva, semmit se kérve.
Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton;
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.
Köszönöm a kitartást, figyelmet neked kedves olvasó! Itt találsz pár laikus képet, amit készítettem:
Ericdrawen, egy örült, de talán nem bolond feljegyzései.
Újfajta feladatra vállalkoztunk a hétvégén, egy ismeretlen csapatot kellett vinnünk. Jó, persze,ez eddig is előfordult már velünk, csak akkor legalább annyi biztos volt, hogy többé-kevésbé rutinos túrázókról van szó. Jelen esetben még ennyi információ sem volt a csapattagokról, így picit félve vártuk a szombat délelőtti találkozót. Mint kiderült, nem csak mi tartottunk a másik féltől, ők is kíváncsian várták, hogy milyen kalandokba csöppennek majd velünk ezen a szokatlan céges kirándulós összejövetelen. 
A kilátásban való gyönyörködés és az elmaradhatatlan fényképek készítése csak ez után következhetett, majd miután új erőre kapott a társaság, indultunk tovább. 
Nem haladtunk túl sokat, amikor megérkeztünk a Virágos-nyergi turistaházhoz, mely sajnálatos módon szintén nem üzemelt, de Domi intézkedett, hogy legalább kávét és egy-egy pohár üdítőt kaphassunk mi, szomjas vándorok, de legfőképpen kávéfüggők! Na, így aztán az újabb pihenőszünet után aztán már tényleg benne volt mindenki lábában a mehetnék, úgyhogy meg sem álltunk a solymári Kálvária tetejéig, maximum pár percre megcsodálni az itt-ott előbukkanó csodás panorámát. 
Kálvária után Szarka vár, a második szendvics ideje, majd irány a befejező szakasz az Alsó-Jegenye-völgy a Paprikás-patakkal és a rajta keresztülzúgó vízeséssel. Még így, hogy napok óta nem volt számottevő csapadék, még így is impozáns látványt nyújtott a kis vízesés. 
S hogy formában maradjon a társaság, levezetőnek kis futás a buszhoz, mely pont érkezésünkkor ért a megállóhoz, így Hűvösvölgy végállomáson vettünk csak érzékeny búcsút egymástól, mármint attól, aki nem csatlakozott a lángosozáshoz, de reméljük nem örökre! 
