Szombat reggel Bakonykútiban hiába vártuk, hogy kisüt a nap.
Azt gondoltuk, bújik, mert majd meglep minket, amikor a túra indul. Nem így
történt... Megbocsátottuk neki, máshol volt dolga, talán épp egy beteg
kisgyerekre mosolygott rá valahol aznapJ
A Hamu-háznál testet öltött angyalok fogadtak minket a
szeretetükkel. Mindenkit megvendégeltek egy falat vaddisznó pörköltre -ők
lőtték!-, egy kanálnyi kóstolóra az isteni medvehagyma salátából,
megkínálták a társaságot borral, pálinkával.
Körbevezettek minket a meghitt lakban, mely vastag falaival,
a kellemes meleggel, megvetett ágyakkal és a szeretetteljes atmoszférával,
... mintha maradásra bírna bennünket… egyedülálló életérzést kaptunk
útravalóul.
Domi esett áldozatul leginkább a varázslatnak,
elhagyta élete értelmét... megfeledkezett a kamerájáról, és nélküle indult
tovább. Figyelő tekintetek, vigyázó kezek azonban mindig résen vannak,
úgyhogy nem érte kár a mi kis művészünket:)
Az erdei Szentélyhez érve, felismertük, hogy éppoly jó lesz
nekünk itt a sátorban, mint a házban, amit hátrahagytunk. Merthogy van sátrunk! Remek kis szálláshelyet biztosít
éjszakára, három személyes, de igazából négyen is elférnek benne. Mi
Kalandorok, már csak ilyenek vagyunk: sok jó ember, akik kis helyen is
elférnek:)
Az apró kis völgyben táborozva,
hallgattuk millió kismadár koncertjét, melyet nekünk szánt az erdő ezen a
hétvégén. Különleges élményt nyújtott hangjátékuk, mely éjjel szüntelenül
szólt, és reggel tovább folytatódott. A nap sugarai egyre erőteljesebben szűrődtek
át a fák lombosodó ágai között. A zöld nagyon zöld volt, a fény nagyon fényes
volt, a hang nagyon hangos volt. Harsogott a tavasz, minden érzékelésünk által…
Vasárnap délután szívélyes kedvességgel kínáltak
meg minket egy kávéval az Erdészlak Vendégházban, Királyszálláson. Abból
az egy kávéból még egy lett... Szükségünk volt rá, de annak ellenére, hogy felélénkültünk,
mégis nehezünkre esett tovább indulni. Oly kellemes volt abban kertben
ücsörögni és fürödni a háziak vendégszeretetében!
Nem volt mit tenni azonban,
menni kellett, hiszen a Burok-völgy medvehagyma-szőnyege még mindig ránk várt,
hogy a gondosan válogatott levelekkel teleszedjük „kosarainkat”…
…Mindig csak azt visszük
magunkkal, aki kérlel, hogy velünk akar jönni...
Balázs Tibor (Fidi) fényképeit az alábbi képre kattintva nézheted meg:
...készülődés.. sül a kakaós csiga a kalács, csomagolom a srácokat, szalma vagyok a hétvégén, tehát túra! Nagyon fogy az idő, „szerencsére” Dominak balesethez kell mennie forgatni, kaptam még egy órát. Így minden elkészül. Még a vásárlás is. Előkerül a palacsintázós bringaszerelős klubnap maradék bora, söre, szatyorban a csiga, meg a töménytelen melegholmi a hátizsákban, hisz bivakolni indulunk Szokolya fölé. Szombaton visszatérve Szokolyára, Királyréten át Nagy Hideg hegyet érintve felmásszunk a
Csóványosra, ahol a geodéziai mérőpont szolgál majd szállásul. Vasárnap vissza Királyréten át Szokolyára, ahol az autókat hagyjuk.
Telefon, megyek a sarki benzinkútra, Domi és Kistigris már várnak. Üdvözlések, csomagok rendezgetése - hová fog beférni Vitti - dilemma megoldása után indulás... Csak most esik le a tantusz, Kistigrissel még sosem találkoztam, úgy üdvözöltük egymást, mintha ezer éve ismerősök lennénk.Ezt már kezdem megszokni. Mióta veletek, Kalandorokkal járom a hegyet, mintha egy régi életem szereplőivel találkoznék újra. Csupa egykor elfeledett kapcsolat éled újjá...
Azon már nem is csodálkozom, hogy Vittivel is van miről társalogni, nem kell témát keressünk órákon át. Mielőtt befutott volna, egy hajléktalan jött a Ladához kéregetni. Adtam egy csigát, már kakaóst, a készletből, a többi megvárja a szokolyai csapatot. – Ez még meleg, mondja az ember, és olyan a tekintete, mint az olvadó csoki a sütiben. Milyen kevés elég a boldogsághoz..
Átmegyek gps-be és kinavigálom kis csapatunkat a városból. Aztán Vácnál kipróbáljuk a gondolatátviteles formáját is az irányításnak.. én csak gondolom, itt kell lehajtani, Domi lehajt..
Szokolya – vasútállomás: Fidi, Morsi, és Somigabi már várnak, vagy egy órája. Őket is kárpótolja a csiga, ami még mindig meleg, elég jól tartotta magát. Viszont ettől kezdve rohamosan fogy.
Átöltözés, indulás, az esőbeállóhoz, ahol majd éjszakázunk.. körülöttünk állatok neszeznek, az északai erdő mindig mesebeli varázslat, ez így van most is. A fantáziánk szab csak határokat, azzal pedig mindannyian rendesen elvagyunk látva.
Fantasztikus kilátás kárpótol a kaptatón elveszített tüdőmért. Persze van olyan is aki nevetve fut a hegyre fel. Vacsi, és a kérdés a feltámadó szélben hol is aludjunk? Az esőbeálló csuda klassz és formatervezett, de a szépség oltárán a praktikum fekszik áldozatként kiterítve. Minden oldalról bever az eső és befúj a szél. Szerencsére a meredély Dunával ellentétes oldala szélárnyékos.
Kistigris, Somigabi, Domi és én megágyazunk az avarban. Az eső nem kedvez, néhány óra múlva bekerget mégis a beálló alá, ahol két sátorban alszanak a többiek illetve aludtak eddig. Hajnalban ébresztő és indulás vissza a reggel érkezőkért Szokolyára. Út közben láthatjuk, kik is neszeztek a fejünk körül éjjel: őzek, szarvasok. A rókákat, csak sejteni lehetett, nappal nem kerülnek a szemünk elé.
Befut a vonattal Andika, és megérkezik Gál Tomi is. Számomra ekkor derül ki, hogy Fidinek szülinapja van. Reggeli a vasútállomás mellett. Cseppet néznek csak ufónak az utasok a vonatról. Zsákokon, földön, padon ülve eszegetünk, az állomásépület oldalában kis gázfőzőn forr a víz a kávénak.
Indulás, irány Királyrét. Néhol erősen gyötör a gondolat ki az öreg ördög hajtott, hogy hátamon a kétnapi holmival túrázni induljak.
Fidi van csak mögöttem, azzal a határozott feladattal, hogy legyen, aki összegyűjti a természetes lemorzsolódást, vagyis engem. Nagyon jól esik a gondoskodás. Egyre ritkábban akarom kiköpni a tüdőm, és már gyakran nézek szét, fel tudom emelni a tekintetem.
Királyrét – büfé: tejeskávé, pogácsa, csoki, útravalónak is. Indulunk tovább Nagy Hideg hegy iránt, mikor megérkezik az eső. Csendesen, de kitartóan. Talán segített a retrosláger - Szép nyári nap, foltos farmerek az út mentén, mert hamarost abbamarad a szemerkélés. Rengeteg kép készül, mindig meglátunk valamit. Így lesz a gyökértorzóból manóvár – tündérekkel, koboldokkal, ezért kell Gál Tominak fáraugrani és (majdnem) mindenkinek kipróbálni, át tud-e egyensúlyozni egy sorompón. De legalább egy kézenátfordulást.
Rengeteg az energiánk, és a patakokkal szabdalt erdő egyre csak elvarázsol. Egymást gerjesztik az ötletek, a gondolatok még a csendben is varázslat van.
Aztán az út a lassú emelkedésből átvált. Erősen lemaradva haladok. Gyanús, hogy nem hallom mögöttem Fidi lépteit. Nem állok meg hátranézni. Megyek ahogy eddig, apró lépésekkel. És akkor az agyam, mintha programot váltottak volna benne, elkezd mantrázni.
„Lépésről lépésre ugyan így fogod megoldani a hétköznapokon elédálló feladatokat.” Olyan erővel szakad rám az érzés, ha itt ezt meg tudom tenni, bármit képes vagyok megoldani,hogy sírva fakadok. Még jó, hogy nem látja senki, tuti azt gondolná, megkattantam.... és valóban. Csak ez, valami egészen fantasztikus őrület.
Beérem a csapat elejét, persze, hiszen megálltak. Fidi is befut, fájlalja a sarkát. Elhatározás születik, ő nem jön fel a túristaházig, egyenest Csóványos felé veszi az irányt. Domi kérdőn néz, megyek-e Fidivel, vagy maradok a csapattal? Az előbbiek után.. akarom az érzést, hogy meg tudom csinálni, perszehogy!!! Ezt az elkövetkező alig egy kilóméteren néhányszor megbánom, bár mire felérek már csak az eufória marad. Meg a szél, ami egyre erősödik.
A babgulyás és a barnasör azonnal vérré válik bennem, és nem csak bennem. Mindenki elégedett arccal kanalaz és kortyolgat, ki ezt, ki sztrapacskát. Kerül Fidinek madárlátta palacsinta kárpótlásul és emlék- rajz az almanachba. És váltjuk a világot töretlen lelkesedéssel: kék szeműek genetikai kialakulásától, a jegesmedve tulképp barnamedve kis fóliaburkolattal gondolatán át a Playboyból tanultakig. Kiderül Vitti a Vajdaságból való, ahonnan az én nagyszüleim is. És Domi nagyon büszke ránk, mert még a WC-n is minket hallgathatott. Szóval fokozódik a hangulat.
Minden jónak vége van egyszer: indulni kell. Mindjárt az első km-en veszítünk jó sok szintet, ami előrevetíti, mi vár még 938 m-ig. És megint érkezik kárpótlás.
Ahogy haladunk fölfelé, egyre több a hóvirág. A hegytető környékén már szinte mezőket alkot. Fantasztikus látvány. A sziklák egyre kopaszabbak, egyre messzebb látok el.
Rossz hírek Fiditől a toronyról. Inkább a szabad ég alatt aludjunk, mert nagy a kosz odabent. Végre a fák között feltűnik a cél. És akkor Morsi és Somigabi külön útra indul a Katalin sziklához, Gál Tomi is velük tart, neki külön listája van geoládákról, egyet meg is talált közülük. Én csak pihegek és koncentrálok az utolsó méterekre. Kistigris vár be az utolsó fordulónál: - Az eleje nagyon elhúzott, mondja.
Megérkeztem! Végre fenn a Csóványoson, 1000 m szint lebírkózása után! Mennyei érzés! Viszont rettentően büdös! A torony.. hát itt hogy fogunk aludni?? Aki mer szétnéz a kilátóból. Aztán alvóhelyet keresünk, találunk is csodapuha fenyvesavaron, lábújhegyen a tömérdek hóvirág között.
És akkor.. elkezd esni a hó.. újratervezés.. Sütögetés és bandázás a földszinten, alvás a használhatóbb magsságokban.
Fagyűjtés, tűzrakás, bevackolunk a torony legaljába. Egy pad ad szélárnyékot a tűznek, mert ajtó az nincs, azt újrahasznosította már valaki.
Egyre hidegebb van, a hó rendíthetetlenül hullik, szemgyilkos a tűz füstje. Már annak, aki a füstmérgezést megússza. Bár felváltva rohanunk ki frisslevegőt szívni, a hangulat igen emelkedett.
Sül a kolbász a szalonna, még pirítóst is kapok, iszogatunk énekelünk: Ég a város, ég a ház is.. Fidinek a szülinapjára is.
Vitti áll fel és énekel Erdélyből való népdalt, köszöntőt. A hangja betölti a tornyot és megkoronázza a napot. Feledve minden nyűg és a szállás nívója feletti bosszankodás. Angyal száll közénk, szólni sem tudunk. Mesét is olvas nekünk Vitti, amolyan példabeszéd félét, emberi tartásról hitről bizalomról és a mindent megjavítani képes szeretetről. Már nem tudom mikor érkezett magányos vándor közénk, Pali, Szegedről talán. A fáradtság felülkerekdett a hangulaton, megkezdődött a szálláshelyek elfoglalása. Sátor került a legfelső szintre – Morsi, Somigabi, Vitti, aztán lefelé Domi, Kistigrissel és Andikával, Pali egymaga, két üres, használhatatlanul mocsok szint után a földön, Fidi, Gál Tomi és én.
Előzékeny férfitársaim a földön én a „padon”. Amint reggel kiderült a hideg még közelebb hozott egymáshoz minden szinten, mindannyiónkat. Mindenki bújt ahogy és ahová tudott. És Pali fantasztikus horkoló basszus futamait a sikkantásaim és nyekkenéseim törték meg csupán mikor nem sikerült a padon maradnom, Tomival egyszerre, és szegény Fidi zizegése az izofóliával. Aztán csak reggel lett. A hóvirágok már avar helyett hóban álltak, ha nem is térdig. A Tomi rakta tűz körül melengettük elfagyott tagjainkat, hamar pakoltunk és indultunk reggeliző helyet keresni. Találtunk is napsütötte irtást.
Nagyon gyorsan haladtunk visszafelé 11-kor már Királyréten voltunk újra.. Megint asztal körül a társaság. A téma mindig visszakanyarodik oda, hogyan lehetne minden nap ilyen? Ilyen közel a temészethez, egymáshoz, hogy még a gondolataink is összeérnek. Az egymásba fonódó ötletek létráján igyekszik a hangulat már megint a tetőfokára.
Az este hangulata még kitart, és ha nem, felidézzük, a faszéntüzelésű mobiltöltőt, a suttyomban a mellékvágányon telefont töltő masinisztát, az éjszaka hangjait és az értetlenséget: meg kellett volna fagynunk, de legalább fejenként egy rendes tüdőgyulladás minimum kijárna.
Fidi búcsúzik, fáradt és van busza egyenest haza. Mi nem akarunk ilyen gyorsan az autókhoz jutni.. Menjünk még húzzuk az időt, nyújtsuk a varázst, amennyire csak lehet. Aztán egy emelkedő felébreszt, már morognék, amikor... nem teszem. A minden úgy van jól, ahogyan történik megnyugvása száll meg és rögtön akad beszélgetőtárs, Vitti, Morsi és Kistigris. Feltérképezünk egy lehetséges szálláshelyet, kintalvósat, hétcsillagost (ez is esti felfedezés: a Göncöl hét csillaga fémjelzi a szállást), átmászunk a szögesdrót kerítésen, nadrágféken csúszunk vízmosásba (víz az nem volt benne).
Nagyon félek (rossz bokából nekem kettő is van), nem látom hova lépek az avartól. Gördülnek ki a lábamalól a kövek, érkezik a királylány: nyekkenés, nyikkanás. Tomi segítség helyett varázsmondatot küldött hátra: Gondold azt, hogy stabil ahová lépsz.. és ha nem.. van lehetőséged korrigálni. Egy hang nélkül mentem végig a további szakaszon egyszer huppantam fenékre.
Szokolyára érkeztünk után megettünk minden maradékot. Tomi az utasok nagy ámulata közepette konzervet melegített az állomáson, megterítve egy kivágott fa törzsén. Lehetséges Szokolyán mint az ufóinvázió napjait vezetik be ezt a hétvégét a kalendáriuma.
Amikor büdösen, koszosan, holtfáradtan hazaértem, éreztem, még sosem volt kézzelfoghatóbb számomra, hogy naaaagyon jó bolondnak lenni! Éljen április elseje!
A tavaszi hosszú hétvége alkalmából piciny társaságunk kilátogatott Szlovákiába. Megnéztük, milyenek arrafelé a hegyek… hááát… csúcs-szuper volt!
A parkolóban nekikészülődtünk, célba vettük Sitno várát, és meghódítottuk a magasságot! Az ember már csak ilyen… fölmegy, hogy utána lejöjjön…J
Bokáig érő hó, közben pedig +15-20 fokos meleg. Egy szál pólóban, szikrázó napsütésben hógolyóztunk!
A jéggel még vastagon borított lépcsőkön felküzdöttük magunkat a szikla tetejére, ott megebédeltünk és erőt gyűjtöttünk a nap hátralévő részére.
Különös jókedvvel telt ez a nap, a mosoly nem hervadt arcunkról még a fáradtság ellenére sem. Sőt, talán még fáradtnak sem éreztük magunkat!
Bebarangoltuk a hegytetőt, körbejártuk Sitno várát, felfedeztük a helyi botlábú bodobács nyomait, valamint találtunk egy alagutat a hegyben, amit kíváncsiskodva megnéztünk elölről,… aztán megnéztük hátulról is : ) Nem volt különbség…
Itt találkoztunk a kis vaddisznó-bébikkel, akik –szerencsénkre- nem az anyukájuk kíséretében rázták a popsijukat, ahogy kapkodták a kis lábaikat. Csodálkoztunk, hogy hol lehet az anyadisznó, de hát végül is… a Nóra alól jöttek elő!J
Leérve a hegyről újabb örömteli pillanatokkal ajándékozott meg bennünket a természet. A befagyott tavon egy szelíd őzike járta jégtáncát : )
Hazafelé megálltunk csodálni az este fényeit, és mindenki választott magának egy csillagot az égről.
Pihenőnket a honti kocsmában ejtettük meg, ahol is a Playboy című tudományos magazinból fontos információkkal gazdagodott tudástárunk, bizonyos segédeszköz használatáról.
Ennek köszönhetően ma nemcsak túráztunk, hanem az intellektust is fejlesztettükJ
Fidi vezetésével részt vettünk a március 15-i felvonuláson!
Felvonultunk a Pilis tetejére, hogy onnan üdvözöljük a tavaszt. Az első pihenőnél hátratekintve, búcsút intettünk a télnek, szusszantunk egy nagyot, és haladtunk felfelé. Már megint felfelé! De hát hová máshová is mehetnénk, mint felfelé… : )
Pilis-tetőn kényelembe helyeztük magunkat, mindenki majszolgatta az otthonról hozott elemózsiát, és mindeközben gyönyörködtünk a kilátásban. Ilyen panorámás teraszon nem sűrűn van alkalma ebédelni az embernekJ!
Némi ejtőzés után folytattuk utunkat, mely érintette a régi katonai bázist. Itt találtunk rá az elmúlt tél maradványaira… ***
Viki volt a felnőttek közül a legpajkosabb, ő nem gondolkodott azon, hogy havat látva ne akarna hógolyózni! Gyorsan eszméltünk, hogy talán ez az utolsó lehetőség ezen a télen, és bekapcsolódtunk a játékba!
Kiélveztük a röpke pillanatokat, majd tovább indultunk, hiszen Vaskapu-szikla már türelmetlenül várta, hogy eljátszadozzunk a kiskapu és nagykapu árnyékában:)
Útközben a télből-tavaszba hangulatot fokozta, hogy a havas talajtakaró helyett, egyszercsak hóvirág-szőnyeg vette körül lábunk nyomát.
Kényelmes kis túránk végén a Klastromkút vizéből merítettünk frissítőt, és elcsendesedve megvártuk a sárgabuszt…
Syringa jelmezbált rendezett a híres gánti Fecskepalotában!
Meghívót kapott többek között Shrek és Fiona, Cupido, néhány óvodás, Törpilla, az Éj Királynője, és még sokan mások. A takarítónő nehezen vette rá magát, hogy részt vegyen eme puccos társaság partiján, de végül ő is eleget tett a meghívásnak.
Cigánylány eleinte visszafogottan szégyenlősködött, de éjfél után ő is belecsapott a lecsóba:) Ropták a táncot, itták a puncsot, tömték a bendőt, mulatoztak egész éjjel. Volt ott eszem-iszom, dinom-dánom! Vendéglátónk nem szűkölködött, minden földi jóval tartotta vendégeitJ
Még a lovagi torna is helyet kapott a mulatságon, néhányan bokszkesztyűvel püfölték egymást. Nem voltak már szomjasak…
Titokzatos Turalady leleplezte magát, de kiszemeltje minden igyekezet ellenére nem viszonozta érzéseit. Azonban, mielőtt végképp elkeseredett volna, megcsillant az újabb remény Turaboy személyében…
A hajnalig tartó pörgés-forgás igencsak kimerítette a társaságot, ennek ellenére másnap hősiesen nekiveselkedtünk meghódítani a tájat. Többször módosított útvonalon el is jutottunk egészen a falu étterméig:)
Előtte azonban még bekukkantottunk a Grand Canyonba. Bár a helytartó tagadja, hogy ott jártunk, a képek magukért beszélnek...
Na jó, tényleg nem a Grand Canyonban voltunk, csupán csak a VértesbenJ A gánti bauxitbánya kápráztatott el minket a szépséges látvánnyal. Helytartó lényegre törően jellemezte: „Kicsi is, szép is, és a miénk is!”
Itt mindannyian elfeledkeztünk arról, hogy túrázni indultunk, és a régi bánya területén úgy kóricáltunk össze-vissza, mint ahogy a huncut, rosszalkodó ördögfiak teszik a Csongor és Tündében. Föl-alá szaladgáltunk a vörös és sárga színek különböző árnyalataiban pompázó dűnék között, igyekeztünk magunkba szívni a különös helyszín élményét. Amikor jóllaktunk a hely atmoszférájával, az erdőn keresztül támadva, bevettük MÄRY NÉNI Vendéglőjét.
Itt elfogyasztottuk utolsó lakománkat, mellyel megkoronáztuk a kétnapos mulatság eseményeitJ
Ez a hétvége a mesék világába repített minket. Biztos vagyok benne, hogy Syringa varázsszőnyegén még eljutunk néhányszor, egy-egy hasonlóan fergeteges hangulatbaJ
Ma is szép napra virradtunk, hiába a hideg, a hosszabb táv kihívása több embert megmozgatott, mint tegnap. Szám szerint 15-öt rajtam kívül. Köztük volt 2 olyan túratárs is, akit tegnapra vártam! Büszke voltam magamra és rájuk is persze, hogy a folyamatos túráztatás azért csak meghozta eredményét és a fokozott edzettségüknek köszönhetően már a hosszabb távokra is bátran jelentkeznek.
A dinamikusabb csapat gyorsabban is haladt, így a rövid pékségi megállást követően hamar a Kálvária tetejére értünk, majd völgybe le, hegyre föl, s máris a Katonasíroknál voltunk, ahol a Makovecz Imre tervezte szobor mellett ettünk – ittunk pár falatot. Ám volt aki inkább a túravezető lehógolyózására fordította figyelmét és energiáját, ezért hogy relatíve száraz bőrrel megússzam, gyorsan indítottam tovább a csapatot. Síkon haladtunk, ütemesen, majd egy kicsit kellemetlen emelkedő után máris a Bajtemetés nevű helyre értünk, ami egy volt szovjet bázis. Ma már csak az enyészeté. S mivel szabadon járható volt, szabadon be is jártuk. Legalábbis, akit érdekelt belülről is. Fényképeket Krekibá készített csupán, de remélhetőleg azt is tudjuk mellékelni mihamarabb. Érdekes élmény volt egy ekkora, kibelezett, földbe épült objektumban mászkálni, de bele sem mertünk gondolni, hogy egykoron itt nem csak laktak, de dolgoztak is sokan. A szomszédos harcállásra, a légvédelmi bázisra viszont nem tudtunk bejutni, mert még most is funkcionál a terület. Így a Milleniumi park látogatása után indultunk is lefelé Pécelre, a vasútállomásra, onnan pedig széledtünk a szélrózsa minden irányába, mint ahogyan érkeztünk is.
A fagyoskodás gondolata megint megtette a magáét és csak 2 bátor jelentkező tartott ma velem a rövidebb Kalandorok - Monor-Gyömrői utamon. Persze az is lehet, hogy a tervbe vett 11 km nem jelentett kihívást és ezért máshová csatlakoztak idősebb túratársaim. A hideg ellenére mi azért nekivágtunk.
Már az út elején becsúszott egy be nem tervezett program, a monori helytörténeti múzeum vezetője hívott be minket a kiállításra, miközben mi csak az ajtóra kifüggesztett városi térképet böngésztük. Engedtünk a szíves invitálásnak és nem bántuk meg. A pici, de annál tartalmasabb bemutatóról azért nem készült végül is kép, mert annyira belefeledkeztem én is a nézelődésbe, a hímzéstechnika elemezésébe, hogy el is felejtettem. Pedig még a környék mammutásatásairól is volt egy külön kis vitrin. Érdemes betérni!!!
Utunkat a Strázsa hegy felé folytattuk. A pincefalu érdekessége még meglétén kívül, hogy a dűlők és „utcák” nagy része szőlőfajták neveit viseli. Bár van lehetőség minden héten más pince termékébe kóstolni, most nem éltünk a lehetőséggel. Az alig 10 m magas Szt. Orbán kilátó megmászása után gyönyörködtünk a messzi alföldi panorámában, majd gyorsan indultunk is tovább, mert azért a cúg, még ha kicsi is volt, nem javított konfortérzetünkön. Szép látvány volt a havas mező, s még jobb élmény volt a szűz, ropogó hóban menni! Iránymenetben becéloztuk a volt légvédelmi bázist és bevettük! De sok érdekeset nem találtunk, így inkább haladtunk Gyömrő felé, ahol az előzetesen látott Fürdő-tó képei miatt egyáltalán elindultunk erre az útra. S bár kedves helyi lakosok felkészítettek, hogy most ugyan le van eresztve a tó vize, de azért így üresen is sokat ígérő képét mutatta. Nyáron nagyon nagy élet lehet ott, és ezt nem csak a kiszolgáló épületek sora jelezte, hanem a frissen állított „Szerelmesek lakatfala” is, melyen már most számtalan zálogba feltett lakat mutatja népszerűségét. Egy különleges is volt közöttük, lehet nem itt kezdte pályafutását, de valamiért csak oda került. Mi ugyan ott nem hagytunk semmit, de hoztunk sokat, sok élményt és azt a fogadalmat, hogy egy
szép májusi napon, akár Orbán napján, még visszatérünk!
Syringa
Kelet-Bakony, pontosabban medvehagymás Burok-völgy 
A Hamu-háznál testet öltött angyalok fogadtak minket a
szeretetükkel. Mindenkit megvendégeltek egy falat vaddisznó pörköltre -ők
lőtték!-, egy kanálnyi kóstolóra az isteni medvehagyma salátából,
megkínálták a társaságot borral, pálinkával. 
Az apró kis völgyben táborozva,
hallgattuk millió kismadár koncertjét, melyet nekünk szánt az erdő ezen a
hétvégén. Különleges élményt nyújtott hangjátékuk, mely éjjel szüntelenül
szólt, és reggel tovább folytatódott. A nap sugarai egyre erőteljesebben szűrődtek
át a fák lombosodó ágai között. A zöld nagyon zöld volt, a fény nagyon fényes
volt, a hang nagyon hangos volt. Harsogott a tavasz, minden érzékelésünk által…
Vasárnap délután szívélyes kedvességgel kínáltak
meg minket egy kávéval az Erdészlak Vendégházban, Királyszálláson. Abból
az egy kávéból még egy lett... Szükségünk volt rá, de annak ellenére, hogy felélénkültünk,
mégis nehezünkre esett tovább indulni. Oly kellemes volt abban kertben
ücsörögni és fürödni a háziak vendégszeretetében! 
